KEYNES, GRAEBER és PARKINSON - munkaidőrövidülés a gyakorlatban

John Maynard Keynes, a modern közgazdaságtan egyik megteremtője, úgy kalkulált még 1930-ban, hogy az automatizáció miatt a 20. század végére már csupán napi háromórás lesz az átlagos munkaidő. Mindannyian tapasztaljuk, hogy bár a munkaidő rövidülés évszázados trendje valóban tetten érhető, és aprócska lépésekkel ugyan, de araszolgatunk vissza a kőkorszaki munkarendek felé (ráadásul a COVID-19 okozta gazdasági válság fel is erősítette a heti 40 óránál rövidebb munkaidő általános bevezetésének kívánalmát), azért még messze nem általános, hogy 3 óra lenne az átlagos napi munkaidőkeret…

Paradox módon azonban Keynes-nek mégis igaza lett, vagy legalábbis megintcsak fején találta – ebben az esetben – a foglalkoztatási szöget:

• A Harvard Business Review egy 2013-as kutatása szerint, ugyanis, a munkavállalók fele úgy ítéli meg, hogy teljesen felesleges (hozzáadott étéket egyáltalán nem teremtő) a munkája.
• Egy másik brit felmérésben a dolgozók 37%-a gyakorlatilag bevallotta, hogy a saját munkakörének egyenesen nem is kellene léteznie.
• David Graeber pedig - az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású antropológusa, a London School of Economics professzora - 40% körülire saccolta a kapitalista világ tökéletesen hasztalan munkaköreinek (bullshit jobs) arányát.

Na már most, ha el tudjuk fogadni – szembe merünk vele nézni! –, hogy Keynes prognózisa nem is annyira légből kapott és a munkában töltött idő majd’ duplája a munkával töltött időnek, vagyis a munkaidő nem csekély része semmittevéssel (kávézgatással, ebédelgetéssel, cigizgetéssel, késésekkel, irodák/telephelyek közötti ingázásokkal, sajtószemle-böngészgetésekkel, stb.), felesleges munkával („cc” e-mailek olvasgatásával, meetingezgetéssel, haszontalan fejtágításokon való ücsörgéssel) vagy épp pszeudó munkavégzéssel telik

Ez utóbbi jelenséget elméleti síkon már a Parkinson törvény is leírja, amely szerint, a globális munkaóra alapú foglalkoztatási rendszerben minden munka annyi idő alatt végződik el, amennyi idő az elvégzésére rendelkezésre áll. És a mostani járványhelyzet generálta távmunkás időszak a gyakorlatban is munkavállalók milliót döbbentette rá, hogy a napi munkájukat lényegesen kevesebb idő alatt végzik el home office-ben, mint a munkahelyükön.

akkor könnyedén belátható, hogy az általános - és az ipari forradalom óta tartó - munkaidőrövidülésnek nemcsak a humán szempontú, hanem a gazdasági – ráadásul munkaidőcsökkentés arányú bércsökkentés nélküli – indokoltsága nemcsak megalapozott, hanem szükségszerű is.