"Gig economy" avagy a platform gazdaság hakni munkásai

A technológia fejlődésével egy új jelenség ütötte fel a fejét a munkaerőpiacon, az úgynevezett gig economy (magyarul leginkább „hakni” vagy „platform” gazdaság), ahová leginkább a szabadúszókat (freelancerek) és a közösségi gazdaság - sharing economy - szolgáltatóit sorolják. Ezen vállalkozások legfőbb jellemzője, hogy az üzlet gyakorlatilag digitális piactereken működik, ahol a rendelés, az értékesítés, a fizetés és a szolgáltatás-értékelés (no meg a foglalkoztatás maga) is kizárólag online módon, applikációkon keresztül valósul meg. A gig economy talán legismertebb képviselője – legalábbis Magyarországon, az Uber (volt).

Az Uber és a többi gig economy vállalkozás (vannak jónéhányan: Airbnb, TaskRabbit, Oszkár, BlaBlaCar, Park Circa, ThredUp, Gearcommons, Instacar, Zopa, Prosper, stb.! üzleti modelljére az jellemző, hogy online platformokon keresztül általában rövid távú, alkalmi munkákra keresnek és foglalkoztatnak, teljesen különböző hátterű, képzettségű, tapasztalattal rendelkező embereket, legyen az egy bevásárlás, kutyasétáltatás, futárkodás vagy egy fizetett út a reptértől hazáig. Így nem csoda, hogy a gig economy rohamos előretörése (a Brookings Intézet jelentése szerint a platorm gazdaságban ügyködő vállalatok száma 69%-kal nőtt 2010 és 2014 között) a munkaerőpiaci állóvizet is alaposan felkavarta. Sokak számára ugyanis a platfrom gazdaságban történő munkavállalás vált a fő bevételi forrássá – kvázi határozatlan idejű, teljes vagy részmunkaidő jellegű munkavégzéssé – és így előtérbe kerültek az ilyesfajta foglalkoztatás munka- és személyügyi problémái, hiányosságai, rendezetlenségei is.

  A legfőbb és legmegosztóbb kérdés, hogy az adott gig economy vállalkozás foglalkoztatottjai vajon a cég alkalmazottjainak számítanak-e és így jogosultak-e például minimálbérre, vagy épp fizetett szabadságra, és persze társadalombiztosításra. Vagy ezek a „hakni munkások” a platformot használó ügyfélnek minősülnek, akik egyébként maguk is szolgáltatást nyújtanak, de magától értetődő módon nem bejegyzett szolgáltatóként, hanem egy merőben új, atipikus, kvázi innovatív foglalkoztatási formaként ("mikorvállalkozóként") végzik a tevékenységüket. A foglalkoztatás 22-es csapdája…

A gig economy a munkaerő-piacra gyakorolt hatásának megítélése szakértőről szakértőre, vállalatról vállalatra, munkavállalóról munkavállalóra változik. Egyfelől azok, akik nem találnak állást, vagy menekülnek a lélekölő irodai vagy a brutálmonoton, futószalag melletti robot elől, megélhetést biztosító munkákat vállalhatnak el a saját időbeosztásuknak, kedvtelésüknek, lehetőségeiknek megfelelően. Cserébe azonban fel kell adniuk a munkatörvénykönyve, az állandó munkahely, a kiszámítható munkarend, a fizetett betegszabadság és nyugdíj, valamint a havi, rendszeres, legkésőbb tizedikei fizetés megnyugtató biztonságát.

A gig economy megítélése tehát egyáltalán nem egyértelmű, de az biztos, hogy jelen van, sőt folyamatosan teret nyer, így a rendszer átfogó szabályozása nem várathat sokáig magára. De az is biztos, hogy a megoldást (törvényi szabályozást) nem lehet majd beszuszakolni a meglévő avítt törvényi környezetbe (pedig elsőkörben ezzel próbálkoznak sokan, annak ellenére, hogy a mai foglalkoztatási szabályozás alapja még az ipari forradalom teremtette "gyári munkás" foglalkoztatási mintája), kénytelen lesz a jelen munkajogi gondolkodás is kilépni a saját maga szabta korlátok közül és egy merőben új, a technológiai fejlődéssel lépést tartani képes szabályozási rendszert, illetve környezetet teremtve kezelni ezt az egyre növekő munkajogi nem-megfelelőséget.