A robotizáció többet hoz, mint amennyit visz, de...

Mindent, ami algoritmizálható (azaz egymásba fűzhető elemi lépések sorozataként leírható), el tudnak végezni gépek. Jó hír azonban azok számára, akik féltik az állásukat a robotizációtól vagy a mesterséges intelligenciától, hogy a történelmi tapasztalatok szerint jó eséllyel nem kevesebb munkát (állást), hanem épphogy többet hoz a robotizáció - ahogy ez annak idején, az ipari forradalom során is történt.A Világgazdasági Fórum 2018-as jelentése szerint a robotizáció/automatizáció 75 millió munkahelyet szüntethet meg világszerte, cserébe viszont 133 millió új (állás)lehetőség nyílik meg. A World Economic Forum 2020-es előrejelzése 97 millió új (és ugyanannyi megszűnő) álláshellyel számol, miközben - a kalkulációik szerint - 2025-re az összes létező munkakör felét gépek fogják elvégezni.

A rossz hír viszont az, hogy egészen más tudással, szemlélettel, kompetenciákkal, tanulási hozzáállással kell rendelkeznünk ezen munkakörök betöltéséhez, mint azt megszoktuk.

2015-ben az USA hadserege egyszerűen nem rendelkezett a szükséges számú képzett munkaerővel, akik a pilóta nélküli Predatorokat és Reapereket irányították, illetve a bevetések során felhalmozódó hatalmas információmennyiséget feldolgozták és elemezték volna. Ez ironikus és paradox módon azt jelentette, hogy az amerikai légierő nem tudott elegendő embert toborozni az ember nélküli harci repülőgépei működtetéséhez.

A termelékenység és a foglalkoztatás alakulása sokáig teljesen együtt mozogtak, azonban egy ideje már teljesen elváltak egymástól: a hatékonyság ugyanis jelentős mértékben növekedett, míg a foglalkoztatás gyakorlatilag „csak” a 3%-os munkanélküli ráta szintjéig tud(ott) ezzel lépést tartani és munkaerőnélküliség alakul(t) ki. Magyarán ugyanannyi vagy kevesebb foglalkoztatott ugyanannyi idő alatt nagyobb értéket kénytelen - és mint kiderül - képes előállítani. Ez a folyamat persze strukturális munkanélküliséghez vezet: azok, akik elveszítik az állásukat (pl.: a sofőrök az önvezető autók/buszok/kamionok; a színészek a digitális sztárok; a jogászok az on-line jogi tanácsadás; a zenészek, az újságírók/hírszerkesztők/narrátorok, a pincérek/felszolgálók/szakácsok vagy akár a könyvelők/bérszámfejtők az algoritmizálható folyamataik, sőt mi több a HR-esek a toborzó droidok miatt), nem tudnak azonnal mással, például adatelemzéssel, szoftverfejlesztéssel, vagy épp robotok gyártásával, programozásával vagy CGI technológiával hivatásszerűen foglalkozni. Így egyszerre vannak és lesznek jelen állástalan munkavállalók és be nem töltött, üres pozíciók - csak más-más területeken, amelyek az oktatás és képzés, illetve az emberek ezekhez történő hozzáállásának radikális átalakítása nélkül, nem talál(hat)nak egymásra. Vagyis azzal kell, sajna, szembesülnünk, hogy

 az automatizáció, a robotizáció, a mesterséges intelligencia, illetve ezek fejlődése nem a gépekről, nem a szoftverekről és nem is az algoritmusokról, hanem alapvetően rólunk, emberekről, a human evolúcióról szól.De ahhoz, hogy az ember kerekedjék felül a robotokkal vívott vetélkedésében újból elő kell vennie, vagy ha úgy tetszik vissza kell helyeznie az erősségei közé azokat az alap és fejleszthető (sőt, fejlesztendő) kompetenciáit, amelyek az ember sajátjának tekinthetőek: a komplex problémamegoldó képességet, a kognitív rugalmasságot, az együttműködési készséget, a kreativitást az innovativitást, vagy épp az érzelmi intelligenciát.

Mindazt, ami az embert emberré teszi – algoritmizálhatatlanul (ITT százalékos becslést kaphatsz arról, hogy a munkakörödet mennyire fenyegeti a robotok inváziója)!