Tutajos (nem a Ladó Gyula Lajos)

A 18–19. században az út- és a vasúthálózat is még messze elmaradt attól a szinttől, ami kielégítette volna a kor szállítási igényeit. Így jobb híján, a vizet kezdték egyre nagyobb mértékben használni, amely az úsztatásnak, vagy más néven tutajozásnak – a vízi szállítás legősibb és legolcsóbb alternatívájának – felpörgetését is jelentette, ahol a szállított áru legfőképpen maga a tutaj volt (beleértve a két hasábban rájuk terhelt 100 szál deszkát is...).

A hazai tutajozás, amely a legkeményebb téli hónapok kivételével gyakorlatilag egész évben folyt, számtalan munkalehetőséget teremtett, illetve közvetlen vagy közvetett módon tartott el jópár dolgozót a Kárpátok karéjától a Duna deltáig: munkához jutottak a favágók, a fakereskedők, a fafeldolgozók és persze maguk a tutajosok is, akik segítségével a magashegyi erdőségekből főképp szálfákat – valamint kisebb mértékben faeszközöket, fazekastermékeket, vas- és bőrárut, csipkét, gyolcsot, posztót, zsindelyt, viaszt, sót, gyümölcsöt, sajtot, mézet – szállítottak.

De volt a tutajhasználatnak egy speciálisabb ága is. A 18. századdal kezdődően a török uralom alól felszabadult és elnéptelenedett területek betelepítése olyan méreteket öltött, hogy a Dél- és Kelet-Európába tartó észak-dunai németek ezreinek kivándorlásában bevetették a korábban tisztán (fa)áruforgalmat bonyolító tutajokat is, akár ezer-ezeregyszáz is kivándorlót utaztatva egy-egy barakokkal, konyhával, sőt karámokkal ellátott tutajon. 

A jellegzetesen trapéz alakú, 3-4 méter széles, 4-12 szálfából álló tutaj (a különböző hosszúságú szálfákat körülbelül egyenlő hosszúságú darabokra vágták, és a vízparton egymáshoz kötözték úgy, hogy a tutaj elejére kerültek a vékony részek, hátra a vastagabbak, így alakítva ki a jellegzetes trapéz formát) összeállítása, vízen tartása, irányítása nem volt gyerekjáték, elszánt, higgadt, kifejezetten nagy testi erővel és kiváló állóképességgel rendelkező „hajósokat” kívánt, és mint minden komplex szervezeti tevékenység, pontosan lefektetett munkaköri rendszerben működött. A tutaj kormányzásával a legtapasztaltabb hajós volt megbízva, aki elöl foglalt helyet, hátul a kevésbé tapasztalt tutajos dolgozott. A legfőbb szerepe a főtutajosnak volt, aki a többi tutajos munkáját is irányította, de feladatai pénzügyi tevékenységekkel, beleértve a (munka)szerződéskötéseket is kiegészült: 

• a bizonytalansági tényezők (időjárás, vízhozam, stb.), 
• valamint az előre pontosan meghatározható munka (indulástól az érkezésig történő szállítás)

okán jellemzően átaljás munkaszerződés köttetett, amely szerint a dolgozók előre kialkudott kerek összegért a teljes munkafolyamat elvégzésére szerződtek.

De a tutajozás, melynek virágkora a 19. század közepére tehető, a 19. század végére gyakorlatilag véget is ért a szárazföldi szállítási közlekedéssel (főképp vasúttal) szembeni versenyképtelensége és a folyókra telepített számos műtárgy miatt.

A sörlét hűtő léhűtő

Siesta Borealis - ne pazarold másra az időt, amit alvással tölthetnél

Az az egyszerű tény, hogy a ma dolgozójának a hétvégére vagy a munkaszüneti napokra vonatkozó egyik legfontosabb programpontja a „sokáig alvás” kívánalma, arra utal, hogy több időt kellene az alvásra szánnunk a munkás hétköznapokban is: hamarabb kellene nyugovóra trénünk, többet kellene aludnunk, mert minden hétköznap reggel könyörtelenül és rugalmatlanul indul a mókuskerék.

2023-ban egy amerikai kórház és az Apple (annak okosórái segítségével) összesen 42 ezer önkéntes, több mint 2,9 millió alvással töltött éjszakájának elemzésével arra jutott, hogy az érintettek 69%-a százaléka az ajánlott pihenési minimumnál (7 óra) kevesebbet aludt.A European Heart Journal című folyóiratban megjelent tanulmány szerint egy közel hat évig tartó, 88 ezer önkéntes bevonásával történt vizsgálat azt mutatta ki, hogy szív- és érrendszeri betegségek a legritkábban azoknál léptek fel, akik rendszeresen este 10 és 11 óra között fekszenek le aludni. Az Oracle és a Workplace Intelligence, 2020-as, 11 ország, több mint 12 000 munkavállalót érintő kutatási eredményeiből az derült ki, hogy a munkahelyen tapasztalt mentális egészséget befolyásoló tényezők (stressz, szorongás, depresszió, kiégés, stb.) leggyakoribb negatív következménye az alvási nehézség.Svéd kutatók pedig arra jutottak, hogy a heti munkaidő 25%-os csökkentése (ha nem jár a bér változásával) jelentősen javítja a munkavállaók alvási minőségét és időtartamát, közvetett módon az általános jól-létét, méghozzá nemcsak munkanapokon, hanem a szabadnapokon is.

Ehelyett azonban korán kelünk (mert kelnünk kell..), tovább és többet dolgozunk mint korábban bármikor, estéinket pedig képernyők: televíziók, laptopok és mobiltelefonok, no meg a közösségi hálón való aktív vagy passzív jelenlét bűvöletében töltjük el (már ha nem rúgunk ki épp a hámból, tovább rontva ezáltal is a kialvatlanságunkat…). Azonban egyre sokasodó jelek utalnak arra, hogy ez a fajta életvitelünk nagyon messzire szakadt a biológiai működésünket meghatározó természetes periodicitástól, egyszerűen kiestünk a ritmusból, és ez az eltérés sok ember számára komoly mentális feszültséget, végső soron megbetegedéseket okoz. Vagyis vissza kellene helyeznünk az alvást, mint tevékenységet és alapvető szükségletet, a 24 órás napi ciklusunk középpontjába! Becsüljük tehát nagyra, sőt leljük kedvünket az alvásban, valahogy úgy, ahogy azt Frank Knight közgazdász is javasolja:

„ne pazarold másra az időt, amit alvással tölthetnél!”

Mert ez nem elvesztegetett idő! Sőt, a legjobb dolog, amelyet az ember saját magáért és az egészségéért tehet. Az alvás, a pihenés, a regenerálódás megbecsülésének az egyik módja pedig (ha már az éjszakai alvási szokásainkat nem tudjuk (vagy akarjuk) megváltoztatni és - ráadásul! - a munka-magánélet közötti határ végérvényesen elmosódott), a szieszta intézményének újragondolása vagy épp bevezetése, ahogy ez utóbbit a fagyos Finnországban is teszik.

A yle.fi finn portál szerint egyes finn cégeknél délutáni alvásprogramot vezettek be, mert a vállalatvezetők – a szakszervezetekkel karöltve – arra a megállapításra jutottak, hogy az alkalmazottaik egy 30-60 perces délutáni sziesztát (pihenést/alvást) követően, a munkanap hátramaradó részében hatékonyabban dolgoznak, illetve jobban teljesítenek. 

Az ebéd utáni szieszta szükségessége, illetve hatékonyságjavító hatása egyáltalán nem légből kapott hülyeség, vagy a HR elkötelezettségjavító humbugja:  

• az emlősállatok nagy része (egyes felmérések szerint az emlős fajok 85 %-a!) naponta nem egyszer, hanem többször is alszik;
• Thomas Edison állítólag mindössze négy órát aludt éjszakánként, de napközben rövid, 20 perces erőgyűjtő alvásokat tartott, amely hite - és gyakorlati tapasztalata - szerint növelte a figyelmét, a koncentrálóképességét, valamint javította a memóriáját és a tanulási készségét;
  
• a NASA 1995-ben 747 pilótán végzett kutatása azt bizonyította, hogy azok a pilóták, akik 40 percet pihenhettek napközben (és átlagosan 25,8 percet aludtak), 16–34 %-kal jobb reakcióidőt mutattak pihentelen társaiknál.
• egy másik vizsgálat pedig azt mutatta ki, hogy azok a férfiak, akik legalább heti három alkalommal aludtak napközben, 37 %-kal kevésbé voltak hajlamosak a szívproblémákra, mint azok, akik soha nem sziesztáztak.
• egy 2008-ban készült vizsgálat azt találta, hogy az alvás – beleértve a napközbeni „szunyókálást is”! – jobban serkenti a verbális memória működését és a tanulást, mint a koffein!
• de a keringésünknek is jót tesz, ha délután alszunk. Görög kutatók, 212 emberrel végzett kutatási eredményei szerint ugyanis, a napi rendszerességgel végzett szieszta, illetve 45-60 percnyi napközbeni szunyókálás hasonló mértékben (3-5 higany-milliméterrel) csökkenti a vérnyomást, mint más életmód-változtatások, például a só- és az alkoholfogyasztás mérséklése. Ez azért fontos, mert 2 higany-milliméteres vérnyomás-csökkenés 10 %-kal enyhíti a szív- és érrendszeri negatív események - mint például a szívroham - kockázatát.
• Az amerikai haditengerészet „A legénység terhelésének kézikönyve” című kiadványában megfogalmazottak szerint, pedig, a felszíni hadihajókon szolgálók számára – beleértve a kapitányt és a helyettesét, valamint az első tisztet is –  békeidőben kötelező a napi hét óra alvás biztosítása. Ebből öt óra, úgynevezett védett alvás, és kettő a nap másik felében hivatalosan is szunyókálásnak nevezett pihenés, azaz szieszta....
• A Thomas Cook angol utazási iroda panaszkönyvéből: "A lusta Puerto Vallartato-i boltosok délutánonként bezárnak. Szieszta időszakban gyakran kellett volna vennem dolgokat - be kellene tiltani a bezárást.”

Ora et labora! - Imádkozz és dolgozz!

A bencések a római katolikus egyház és a nyugati kereszténység legrégebbi szerzetesrendje (bár szoros értelemben nincs bencés rend, hanem azokat kongregációkat foglalja magába, amelyek a benedeki regula szerint élnek), monostoraikat – híven jelmondatukhoz: „Ora et labora” (imádkozz és dolgozz!) – az imádság és a munka fogta össze össze.

Munkával és ájtatoskodással kellett foglalkoznia mindenkinek, monostoraikat is igyekeztek ott és úgy felépíteni, hogy a vallásgyakorláson túl a munkavégzéshez is elérhető legyen minden szükséges dolog: víz, szántóföld, magtár, malom, baromfiudvar, istálló, fűvészkert, iparos műhelyek, stb. hogy a szerzeteseknek ne kelljen messzire bolyonganiuk, hogy a mesterségüket űzhessék.

Monostoraik igazi mezőgazdasági mintagazdaságok voltak, de nemcsak földműveléssel foglalkoztak, hanem iparosok, molnárok, pékek, kovácsok, takácsok, szabók, vargák, könyvkötők, harangöntők, orgonakészítők, festők, szobrászok, építészek is voltak. Ahol a bencések jobbágy segítséget is kaptak, ott inkább a munkavégzést irányították, szervezték, vezették. És bár kezdetben a rend tagjai kizárólag kézi munkával foglalkoztak (mármint az imádság mellett), de hamarosan támogatásra talált körükben a szellemi munka is, a tudományokat is elkezdték művelni és persze oktattak is (talán a leghíresebb hazai bencés, Szent Gellért például, István király fiának és örökösének, Imre hercegnek a nevelője is volt).

Forradalmi szabad nap

1848. március 15. csupán egy esős tavaszi nap volt. Szerdára esett és persze nem volt munkaszüneti nap, ám mindannyian jól tudjuk, hogy történelmi távlatokban szemlélve ezen a nyirkos, borongós, esernyős napon Pesten és Budán nem mindennapi események zajlottak:

• a Landerer nyomda lefoglalása;
• a 12 pont cenzúrázatlan kinyomtatása;
• a Nemzeti Múzeum előtt nagygyűlés tartása;
• a Nemzeti Dal Petőfi általi többszöri elszavalása (de a Nemzeti Múzeum lépcsőjén pont nem...);
• a Közbátorsági Választmány megalakítása;
• a 12 pont elfogadtatása a városi tanáccsal, majd a helytartótanáccsal;
• Táncsics Mihály kiszabadítása; 
• a forradalmi nap végén a Nemzeti Színházban ünnepi előadás tartása.

Legújabb kori történelmünk során tehát, kiemelkedő jelentőséggel bír márciustizenöt megünneplése, hiszen mély szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a függetlenség, az ellenállás, sőt lázadás, a fejlődés, a modernizáció és nem utolsó sorban a nemzeti öntudat térnyerésének érzését hordozza magában. Ennek megfelelően márciustizenöt igencsak „érzékeny” ünnep volt mindig, bármely szelek fújtak is... 

Az 1848/49-es eseményeket követően sokáig, természetesen, szó sem lehetett március 15. megünnepléséről. Az 1867-es kiegyezés után azonban a Habsburgok már hivatalosan nem tiltották, de 1898-ig inkább csak egy megtűrt, csendes megemlékezés lehetett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kezdete, viszont az 50. évfordulóra már törvény rendelkezett a hivatalos ünnepek sorába történő emeléséről. Bár ekkor még az ünnep központi eleme nem március 15., hanem az április törvények (az utolsó magyar rendi országgyűlés által elfogadott és V. Ferdinánd király által április 11-én szentesített törvénycsomag, amely lényegében Magyarországot rendi államból parlamentáris, alkotmányos monarchiává alakította) elfogadásának időpontja volt.

Március 15. "igazi" ünneppé az I. világháborút követően vált. 1919-ben a tanácsforradalom az örököseként ünnepli e jeles napot, majd a forradalmakat követő Horthy-rendszer törvénybe iktatott nemzeti ünneppé - és munkaszüneti nappá - nyilvánítja 1927-ben. A II. világháború után hatalomra kerülő kommunista rendszer ugyan felvállalja Március 15. üzenetét – hangsúlyozva a száz évvel korábbi események „világforradalmi” és „plebejus” jellegét –, de ambivalens hozzáállását jelzi, hogy 1951-től e napot mégis "visszaminősíti", illetve munkanappá nyilvánítja. ’56 után pedig kifejezetten kínossá vált a forradalmi márciustizenöt, és újból a tűrt és a tiltott határán egyensúlyozott – munkanap volt továbbra is, de az iskolákban ünnepélyes megemlékezéseket tartottak.

A ’70-es évektől kezdve aztán márciustizenöt a rendszerrel szembeálló demokratikus gondolkodású ellenzéki fiatalok ünnepe is lett, amely megemlékezéseket a rendőrség is szorgalmasan „látogatta”. 1972. március 15-én például komoly tüntetés volt Budapesten, több mint száz embert állítottak elő. ’73-ban rendőri gumibotozás lett a megemlékezésből, 1986-ban pedig fáklyás felvonulás indult Táncsics Mihály szobrához, amely aztán a tüntetők és a rendőrök közötti dulakodásig fajult. Utoljára 1988-ban volt hatósági atrocitás márciustizenötödikén, amely nap akkorra már érezhetően és szemmel láthatóan is utat tört magának, hogy ismét hivatalosan is nemzeti ünneppé váljon. 1989 óta aztán újból munkaszüneti nap, 1991-től pedig valóban hivatalos nemzeti ünnep.

Kizárólag újpesti munkásokkal

Rút kiskacsa azoknak, akiknek a munkájuk miatt autóval kell járniuk

Ami az amerikai autótörténelemben a Ford T-modell (a „Bádogböske”), vagy a németben a Volkswagen Typ1 (a „VW bogár”), az a franciának a Citroen 2CV "Kacsa”, amely megalkotásánál azokat célozták meg „akiknek munkájuk miatt autóval kell járniuk, és akiknek túl drága egy hétköznapi autót megvenni." - és elsősorban nem a városi kispénzű proletárokra, hanem a vidéki állatorvosokra, orvosokra, szülésznőkre, papokra, gazdálkodókra, őstermelőkre, piacozó kereskedőkre és családjaikra gondoltak (a 2CV Fourgonnette kisteherautó például összecsukható, kivehető ülésekkel és hátsó oldalablakokkal rendelkezett, így egy kereskedő a hétvégén családi járműként, hétközben pedig fuvarozási tevékenységre használhatta):

• az autónak négy személy mellett 50 kg terhet is el kellett tudnia fuvaroznia;
• át kellett tudjon menni egy frissen szántott területen az általa szállított kosár tojás összetörése nélkül;
• egy teljesen gyakorlatlan sofőrnek is el kellett tudni vezetnie;
• olcsónak, alacsony fenntartási költségűnek (3 liter százon) és egyszerűen szervizelhetőnek kellett lennie. 

A fenti elvárásoknak megfelelően, az első készre jelentett 2CV még egyetlen fényszóróval és féklámpával volt ellátva - egyrészt ez volt a törvény által előírt minimum, másrészt úgy gondolták, hogy a kiváltani szánt lovaskocsikon még ennyi sincs… -, de hiányzott belőle az elektromos indító, és a zárható vezetőajtó is. Az üzemanyagszint mérőpálcával volt ellenőrizhető, a sebességmérőt a szélvédő oszlopra rögzítették (az egyetlen másik műszer egy ampermérő volt), vászontetővel rendelkezett, és csak szürke színben volt kapható.

1939 közepén 250 autóból álló kísérleti sorozatot gyártottak, és meg is kapta a francia piacra való engedélyt, de a II. világháború megakadályozta a tömeggyártást, így a Citroën csak 1948. október 7-én mutatta be hivatalosan a párizsi szalonban. A heves kritikák ellenére – "...ez egy olyan tervező alkotása, aki szinte mazochista hévvel csókolta meg a megszorítások korbácsát", "...van hozzá konzervnyitó?", "csúnyasága és primitívsége ellenére a 2CV egy nagyon érdekes autó...” – a 2CV óriási hatással volt a francia lakosság alacsony jövedelmű szegmensének életére és példátlan kereskedelmi sikert aratott: az értékesítés megkezdését követően pár hónapon belül már hároméves várólista alakult ki, amely hamarosan öt évre nőtt. Abban az időben egy használt Kacsa drágább volt, mint egy új, mert a dolgozónak nem kellett várnia rá…. 

Az utolsó Kacsa 1990-ben, összesen pedig 5.114.961 példány hagyta el a fészket (amelyekhez még közel 2 millió Dyane és Mehari licence is társul).

Túlértékelt OscarOK

13 ország 112 helyszínén forgattak. 7959 állatot „szerződtettek. 74.685 kosztümöt és 36,092 egyéb kiegészítőt készítettek, illetve használtak fel. A sztárokkal (nem kevesebben, mint 40-en voltak (!), a főszereplő David Niven és Shirley MacLaine mellett, még az apróbb szerepecskében is olyan nevek tűntek fel, mint Sir John Gielgud, Marlene Dietrich, Fernandel, Buster Keaton vagy Frank Sinatra) és a statisztákkal együtt 68.894 embert (beleértve a Chinchón nevű spanyol városka mind a 6500 lakóját, és mintegy 650 indiánt is a "vadnyugatról") foglalkoztattak a 75 forgatási nap alatt (a stáb igencsak gyorsan dolgozott).

De mindez busásan megtérült. A Jules Verne regényéből készült ’80 nap alatt a Föld körül’ 1956-os, leginkább egy színes-szagos-látványos zenés képeskönyvre, vagy utazási magazinra hasonlító filmadaptációt mind a közönség (a rendkívül magas gyártási költségek a mozipénztáraknál megtérültek), mind a kritikusok imádtak. Olyannyira, hogy a produkció két Golden Globe mellett, öt Oscar-díjat is bezsebelt.

Az mondjuk más kérdés, hogy ma már az Oscar történetének egyik legtúlértékeltebb filmjének tartják (a rendezés, a látványtervezés, és a jelmez, bár jelölve voltak, nem kaptak díjat már annak idején sem), de az hogy Michael Todd vezető producer, aki határtalan buzgalmának és agilitásának volt köszönhető ez a grandiózus alkotás, ne érdemelte volna meg a szobrocskáját, hááát, erősen vitatható....

Az élet zenéjét nők - köztük agilis munkásnők - írják

A nemzetközi nőnap, amely manapság leginkább a nőiesség, a női kellem, báj, szépség, öröm, asszertivitás virággal történő elismerésének, sőt megköszönésének, a nők iránti tisztelt és megbecsülés kifejezésének egyfajta modern rítusa – a május elsejei (munkás)majálisokhoz kicsit hasonlóan – harcos, politikai, feminista, szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen alakult ki a múlt század elején. A legtöbb országban ekkortájt erősödtek fel a nők szociális-gazdasági jogainak kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a szabad munkavállalásban, a bérezésben, a szavazati jogokban érvényesülő hátrányos megkülönböztetés csökkentésére, illetve megszüntetésére vonatkozó követelések.

„…nincs olyan foglalkozás az államban, amelyre kizárólag csak nők volnának alkalmasak, mert nők. Vagy csak férfiak, mert férfiak. Hanem a természetes alkalmasság egyformán osztódott szét mindkét nemben, és a nő - természete szerint - űzheti mindama szakmát, amit a férfi (…).” Platón: Az Állam

A nemzetközi nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. Az azt kisérő tüntetéseken - amelyeken sok férfi is részt vett - a nők választójogának megszerzése kapott akkor még leginkább hangsúlyt. 1913-ban került aztán a nemzetközi nőnap időpontja március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának - más források szerint egy New York-i gyárban, 1908. március 8-án bekövetkezett, 129 munkásnő életét követelő tűzvésznek - az emlékére. 1917-ben pedig már ezen a napon tüntettek orosz munkásnők kenyérért és békéért, négy nappal később – bár nem közvetlenül ennek a tüntetésnek a hatására – II. Miklós orosz cár lemondott, és a megalakuló új, polgári kormány szavazati jogot biztosított a nőknek Oroszországban - áttételesen megerősítvén és a (munkás)nők javára írván a március 8-i időpontot keleten is. Végül a nemzetközi nőnapot, mint a nők jogainak és a nemzetközi béke napjának ünnepét, az ENSZ is a világnapok közé sorolta 1977-ben, hivatalos nemzetközé ünneppé avanzsálva azt.

Magyarország a nőnapi felhíváshoz 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztogatott, 1914-ben pedig már országszerte rendezvényeket is szerveztek. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól – szovjet mintára – megtartva munkásmozgalmi jellegét, március 8-án tartották. A rendszerváltás után aztán, a nőnap Magyarországon is teljesen elvesztette eredeti harcosproletár hangulatát (helyére a virág- és bonbonajándékozás plázameghittsége lépett), bár civil szervezetek – nemcsak idehaza, hanem világszerte mindenhol – a nőket érő elnyomás, diszkrimináció, szexuális zaklatás, prostitúció és minden nőkkel szemben elkövetett erőszak elleni tiltakozásnak továbbra is keményen hangot adnak e jeles napon.

Férfi bér:140 - Női bér:100

A davosi Világgazdasági Fórum (WEF) 2023-as 15. jelentése szerint 135,5 év (36 évvel több, mint a pandémia előtt) kell ahhoz, hogy a nők és a férfiak gazdasági, politikai, egészségügyi és/vagy oktatási téren egyenrangúvá váljanak.
A Trenkwalder 2022-es munkaerőpiaci elemzése szerint, a Magyarországon, 2021-ben, teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére 16,2 százalékkal marad el a férfiakétól.Az Európai Szakszervezeti Szövetség 2020-as elemzése szerint Európában a nemek fizetése közötti különbség nyolcévenként csökken egy százalékkal, vagyis a nők átlagosan 84 év múlva, 2104-re (Magyarországon, 2031-re) érhetik el a férfibéreket, ha az akkori tendencia folytatódik.
A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es első féléves munkaerőpiaci adatai szerint a magyar férfiak átlagkeresete bruttó 393 700 forint, a nőké pedig 326 700 forint volt.
100 dollár női fizetéssel szemben 140 dollár férfibér áll. A fejlett országokban 2080-ra, a fejlődőkben pedig 2168-ra egyenlítődhetnek ki ezek a nemek közötti fizetésbeli egyenlőtlenségek - közölte az Accenture a mintegy 28 ezer fős felmérésének eredményeit publikáló közleményében még 2017-ben. Az Eurostat statisztikája szerint egyébként, 2012-ben volt a legmagasabb a különbség, akkor 20,1%-kal kerestek kevesebbet a nők a férfiaknál. 

A férfibér és a nőibér eltérésének vizsgálatakor, illetve a különbség csökkentésének érdekében minimum két síkon érdemes gondolkodni:

1. A férfiak és nők általános és átlagos bérkülönbségének számottevőbb oka: STRUKTÚRÁLIS (azaz a két nem képviselői eltérő értékű munkakörökben vannak foglalkoztatva). Az Accenture kutatás szerint például, a vizsgálat résztvevői közül a nőknek csak 27%-a választott olyan tanulmányokat, amelyek nagyobb fizetésű állásokkal kecsegtetnek, míg a férfiaknál ez 40% volt. A hölgyek mindössze 45%-nak volt mentora, míg a másik nem 58%-a támaszkodhatott nála tapasztaltabbakra a karrierje során. Felsővezetői pozíciókra pedig csak a nők 41%-a tört, 51%-os férfitöbbség mellett. Az Accenture felmérésből az is kimutatható, azonban, hogy a nők kisebb valószínűséggel fogadják el a mai világra oly jellemző, gyorsan változó, új technológiákat (45% vs. 63%), és vesznek fel programozói vagy informatikai tárgyakat (68% vs 83%), valamint használják a digitális technológiát és a közösségi médiát a karrierstratégia, a személyes márka építésére, a digitális képességek tudatos fejlesztésére, kapcsolatépítésre, tanulásra vagy épp munkára (cuki cica-fotók, végeláthatatlan gyereknevelési eszmecserék, vagy romantikus vacsoraképek posztolgatása helyett).

De a Trenkwalder elemzése is arra mutatott rá, hogy a nők bérelmaradásának egyik oka, hogy a "gyengébbik" nem képviselői  felülreprezentáltak olyan, alacsonyabb hozzáadott értékű munkakörökben, mint a gondozás, értékesítés, oktatás, nem is beszélve a láthatatlan munka világában való szinte százszázalékos részvételükről - gyakorlatilag semmi bérezéssel. 

2. A nemek közötti kevésbé jelentős, de annál "fájdalmasabb" eltérés, amely azonos munkakörben foglakoztatott férfiak és nők között mutatható ki: KULTURÁLIS. Ennek a paradigmatikus gondolkodásnak a leküzdése már jóval kényesebb feladat, de messze nem lehetetlen. Az integrált munkaköri rendszerek és az azokhoz kapcsolódó bértarifastruktúrák és/vagy bérsávok objektív megoldást kínálnak a különbségek csökkentésére vagy adott esetben eltüntetésére. Azt a lehetőséget is fenntartva, hogy adott esetben a munkaáltató és a munkavállaló - legyen az férfi vagy nő - közötti megállapodás esetén az "alacsonyabb" bér tükrözhet egyéb kondíciókban való megállapodást (pl.: otthoni munkavégzést és/vagy az óvodai, iskolai időbeosztásokhoz igazodó munkarendet, atipikus (egyéni) törzsidőt és/vagy keretidőt).

Flórián huszárok

Mi leszel, ha nagy leszel, te gyerek?!

Életpálya- és karrierút-tervezés 1.0:

Bensi, a némafilmnarrátor

A japán némafilmkorszakban a bensi a japán (néma)filmek mesélő-narrátora, illetve a külföldi (néma) mozgóképek „tolmácsolója” volt. A vászon szélénél állva kommentálta a filmet, beavatott a filmkészítés titkaiba, magyarázta a vásznon látható ismeretlen (adott esetben az egzotikusnak számító nyugati) szokásokat, közvetítette a történetet, több szerepet is eljátszva megszólaltatta a szereplőket, sőt a kisérő zenét játszó zenészeket is koordinálva juttatta felejthetetlen moziélményhez a közönséget.

A bensik nem csak széles kompetenciaportfólióval rendelkező filmesek, hanem igazi sztárok voltak, reklámarcként is funkcionáltak. Többek között a vonzerejüknek volt köszönhető, hogy a speckó munkakörük a hangosfilm 30-as évekbeli szédületes térhódítását is sokkal tovább túlélte Japánban, mint a világ többi részén a hasonló pozíciók (pl.: némafilm-kisérő-zongorista)  – a felkelő nap országában még a második világháború idején is szépszámmal dolgoztak némefilmnarrátor bensik...

Munkaszüneti napok a másik oldalról

Tessék felébredni!

A Deloitte 2023-as felméréséi eredményeiből az derül ki, hogy a magyar munkavállalók 57 %-a munkahelyváltáson gondolkodik, minden második válaszadó egy éven belül, minden ötödik pedig már a következő három hónapban otthagyná jelenlegi állását (leginkább, azok, akik kevesebb mint 2 éve dolgoznak aktuális munkahelyükön). A váltás oka – a közhiedelemmel ellentétben - nem elsőssorban a bérinfláció, illetve a bér-ár spirál, hanem a rugalmas munkavégzés lehetőségének biztosítása a meghatározó fontosságú elem (a felmérést kitöltők 40 százaléka akár a fizetése egy részéről is lemondana, ha rugalmasan választhatná meg a jövőben, hogy honnan dolgozik, a válaszadók közel fele pedig erősen elgondolkodna, hogy felmond, ha több napot kellene kötelezően bejárnia a munkahelyére).

Az Employer Brand Research Hungary 2019 kiadványban szereplő elemzés szerint, a magyar munkavállalók 23%-a (azaz minden negyedik-ötödik dolgozó!) munkahelyet váltott, további 34% (minden harmadik munkavállaló) pedig az elkövetkező egy évben belül szándékozik céget cserélni. Ha ezt a két számot egy merész matematikai húzással összeadjuk, akkor éves viszonylatban a magyar munkavállakók több mint fele érintett/potenciális fluktuáló (job jumper). Ráadásul a magyar szám nem kicsit (21/26%-kal) rosszabb, mint az európai adat...

A OECD 2023-as munkaerőpiaccal foglalkozó tanulmánya szerint a munkahelyi túlterheltségből (fizikai igénybevétel, munkaintenzitás, rugalmatlan munkaidő) adódó munkavállalói rossz egészségi állapot, a mozgásszervi, szív- és érrendszeri, valamint  a mentális betegségek, mint például a stressz, a munkaerő-piaci fluktuáció egyik fő mozgatórugója. 2019-es adatok szerint a 35-44 éves munkavállalók 20 %-a, az 50-64 éves munkavállalók 25%-a hagyta ott jelenlegi munkahelyét – és gyakran nem is tér oda vissza többet – ezen okból.

A HR Evolation felmérése is kedvezőtlen irányba tartó fluktuációs trendeket támasztja elá. Évről évre nő a fluktuáció szintje Magyarországon: 2016-ban "még csak" 31% volt, 2017-ben 33%, 2018-ban 36%, 2019-ben pedig már 41%-os átlagos fluktuációval kell szembenézniük a hazai vállalkozásoknak. A munkavállalók elvándorlása a munkaviszony első három hónapjában a leggyakoribb, az új belépők akár 20%-a is kiléphet ebben az időszakban, de magas (16%-os) az 1-3 éves munkaviszony után az őket foglalkoztatókat elhagyók aránya is.

Jó reggelt, kedves foglalkoztatók, tessék felébredni!

Mert ezeket a trendeket a munkaerő-piaci - a profession.hu álláskeresési - adatok is visszaigazolják. Annak ellenére, hogy úgy tűnik elérte a betöltetlen álláshelyek számának növekedése a tetőpontját (a vendéglátás, az oktatás és a bankszektor kivételével, gyakorlatilag minenhol máshol, az építőiparaban, a szállítmányozásban, a logisztikában, a gyártás-termelésben csökkenek a feladott álláshirdetések), az álláskeresések száma összességében 2019-ben 9 %-kal nőtt a 2018. évihez képest, de a jelentkezőkből csak közel annyi akadt, mint egy évvel korábban!

Vagyis, aki váltani akar, az nagyon akar váltani! (és munkavégzés helyett, nagy eséllyel, álláskereséssel tölti a munkahelyen töltött idejét...)

Csak a tudás éri meg a fáradozást!

"...az egyetlen igazi (egzisztenciális) biztonságot, amit egy ember elérhet az életben, nem a pénz, hanem a felhalmozott tudás, tapasztalat és képesség jelenti."

- mondotta volt Henry Ford, a Ford Motor Company alapítója, az autóipar meghatározó szereplője, a futószalagos gyártósor, illetve a modern tömeggyártás úttörője. De a műveltség, illetve a tudás mindenhatóságát már az ókori rómaiak is magukénak vallották (Irene Vallejo a 'Papírusz' című művében megfogalmazott gondolatait szabadon idézve): 

"Csak a tudás éri meg a fáradozást. Minden más az apró, emberi javakhoz tartozik, és kár túl nagy fáradtságot ölni a hajhászásukba.

• A nemesi cím az ősök érdeme.
• A gazdagság a sors adománya, aki ahogy adta, úgy el is veheti.
• A dicsőség törékeny.
• A szépség múlandó.
• Az egészség sem örök.
• A testi erőt elemésztik a betegség és a kor.

A tudás az egyetlen halhatatlan és isteni, amit bírhatunk. Mert egyedül a tudás képes legyőzni a mindent elragadó időt és éveket, egyedül a tudás teszi bölccsé az időseket. Még a szélrohamként lecsapó, mindet eltörlő és leromboló háború sem tudja elvenni tőled azt, amit tudsz."

Lovas könyvtárosnő - Könyvtáros lovasnő

Az 1930-as években Franklin D. Roosevelt szociális alapú társadalom- és gazdaságfejlesztési New Deal programja igyekezett a felemelkedés útját megtalálni a gazdasági mélypontját élő Amerikai Egyesült Államok számára.

A New Deal égisze alatt működő WPA (Works Progress/Project Administration) hivatal nem csak állástalan, ráadásul jórészt tanulatlan és/vagy mélyen alulképzett munkavállalók milliót igyekezett állami finanszírozású munkalehetőségekhez juttatni, hanem az olvasottság-műveltség szó szerinti terjesztésével (mozgó könyvtárakkal) is próbálta felvenni a harcot az analfabétizmus és így közvetett módon a munkanélküliség ellen. Az USA számos pontján azonban, áram, utak, benzinkutak hiányában a könyvtárosokat autó helyett lóra ültették, hogy a nyeregtáskáikban szállítsák a tudást (adományokból származó könyveket) az ország legeldugottabb és legelmaradottabb zugaiba (elsősorban az Appalache-hegységben, Kentuckyban), az ott könyvtárnak kijelölt templomokba, iskolákba, postahivatalokba.

Az első lovas könyvtárat még 1913-ban hozta létre egy helyi bányatulajdonos, később ezt az ötletet „melegítette fel” a WPA helyi szervezete megalakítva 1935-ben a Lovas Könyvtár intézményét.

A program egy évtizede alatt mintegy 1000 lovas könyvtáros – kizárólag nő – járta esőben, hóban, fagyban, napsütésben a vad vidéket, hetente 200-300 kilométert lovagolva, a könyvek szállítása mellett, azok rendbetételével is foglalatoskodva, sőt időként az olvasni nem tudó megrendelőknek felolvasásokat is tartva, mai értéken számolva, kevesebb mint 500 dollár (kb. 150 ezer forint) fizetésért.

Mindezt egészen 1943-ig, amikor Roosevelt gyakorlatilag véget vetett a közmunkaprogramnak, így a WPA megszüntetésével a könyvtáros lovasok munkakörének is befellegzett. De munka nem vésze el csak átalakul, mert tevékenységüket azóta motoros könyvfutárok végzik állami könyvtárak foglalkoztatottjaiként.

A bányamunka nem múlik el nyomtalanul

"…ha a tóparti vulkánvidék világrészünk bármely más pontján állana, akkor régóta mint a táji szépség csodája élne az emberek tudatában. Mi azonban csákánnyal és dinamittal esünk neki. (…) Országutat kavicsolunk szépségének törmelékeivel (…) A dulást a Badacsonyi Bazaltbánya Részvénytársaság intézi a modem technika minden fölkészültségével.” (Budapesti Hírlap, 1929.)

Az 1903-ban alapított Bazaltbánya Részvénytársaság kezdte el a badacsonyi bazalt (helyesebben bazanit) nagyüzemi kitermelését, amit drótkötélpályán hordták le a hegyről a badacsonytomaji és a badacsonytördemici zúzóüzemekbe. A bánya fénykorában több mint 1600 ember dolgozott itt (a rabokról, és kényszermunkatáborosokról most nem is beszélve). A munka, két műszakban, reggel négy órától este tízig tartott, minden nap 14 órakor volt a robbantás. Az évtizedek alatt mintegy 12 millió tonna követ bányásztak ki itt, amelyből aztán az ország macskaköveinek jelentős része készült.

Amikor az 1965 a bányákat bezárták, rekultivációs munkák kezdődtek. Feketefenyőkkel ültették be a bányaudvarokat, és a badacsonytomaji bányaközpont épületeinek kőanyagai is újrahasznosításra kerültek. A hajdani felső kolónia egykori bányászlakásainak lebontott kövéből húztak fel, példának okáért, a Szent István kápolnát 2014-ben.

Jól fizet az olajbánya!

Munkáltatói elkötelezettség - nem a szavak, a tettek szintjén

A (magyar) munkavállalók igen sokat méricskélt foglalkoztatójuk iránt mutatott elkötelezettsége (engagement) sokszor csak rugalmatlanság (pseudo loyality, or fidelity), amely gyakran a dolgozók lustaságából, kényelméből, és/vagy munkaerőpiaci versenyképtelenségükből adódik. De a zsák megtalálja a foltját! Mert bár a valódi, mély dolgozói elköteleződés a munkáltatók abszolút elvárásaként jelenik meg, a foglalkoztatók a maguk részéről is csak álszent azonosulást tanúsítanak a dolgozóik iránt, amely csak addig tart, amíg a humán erőforrás hozza a "számokat". De hála az égnek, voltak - és bizonyára vannak is - kivételek:

1. Ganz Ábrahám 1844-ben hozta létre alig hét embert foglalkoztató kis vasöntödéjét Budán, amelyben saját szabadalma alapján gyártott kéregöntésű vasúti kerekeket, vasúti kereszteződési csúcsbetéteket, gabonaipari őrlőhengereket (és 1849-ben „Ne bántsd a magyart!” feliratú ágyúcsöveket …). Huszonhárom évvel később, 1867-ben, a százezredik kéregöntött vasúti kerék legyártásakor, Európa 59 vasúttársaságának beszállítójaként, már közel 400 munkavállalót foglakoztatott, akik gyermekei közül 64-nek a keresztapja is ő volt (mindegyikük számára végrendelkezett is, talán nem véletlen, hogy temetésekor a gyászmenete élén a vasöntöde munkási haladtak…). Ganz Ábrahám halála után az öt részlegből álló családi öntöde ’Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár’ néven részvénytársasággá alakult, vezérigazgatójának pedig 1875-ben Mechwart Andrást nevezték ki, akinek irányításával az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb vállalatcsoportja jött létre. Legnagyobb horderejű húzása a villamos részleg létrehozása, illetve az egyfázisú transzformátor gyártása volt, amely egy új iparág alapjait teremtette meg, meghozva a Ganz vállalatcsoportnak a világhírt. Az eredeti öntödében pedig egészen 1964-ig termelés folyt... 

2. RENDSZABÁLY Zsolnay Vilmos pécsi gyárában dolgozók részére: < ... > "10. § Minden bírság levonások, azok kivételével, melyek késő érkezés és eltöltött kevés munkaidő vagy a gyártulajdonos megkárosítása miatt vonatnak le, a betegalap és segélypénztár javára esnek, melynek rendeltetése, hogy részint a gyárban alkalmazottak betegségi költségeit fedezze, részint pedig beteg, szerencsétlen munkásoknak segélyt adjon."

3. "A tőke kötelezettséggel jár" – mondotta volt a XX. század elejére Európa egyik legnagyobb és legmodernebb cégbirodalmát felépítő és irányító, a 250 hektáros gyártelepen, 216 épületben, harmincezer dolgozót foglalkoztató, Weiss Manfréd. Hatalmas vagyonát a legkevésbé sem csak magára költötte, százával lakásokat, utakat, dolgozói számára kórházat, óvodát létesített, de felkarolta a (csepeli) izraelita és keresztény felekezeteket, diákszövetségeket, karitatív szervezeteket és ingyenkonyhákat is. Karácsonyi gyermek-felruházási akciót hirdetett, de adott pénzt a messinai földrengés áldozatainak, röntgenautót a Magyar Vöröskeresztnek, csecsemőotthont Csepelnek. Weiss Manfréd volt a valaha élt leggazdagabb magyar, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt...

4. A mindössze négy polgárit (és egy kereskedelmi tanfolyamot) végzett Aschner Lipót 60 évet dolgozott az Egyesült Izzónál, nem mellesleg ezen időtartam felét annak első embereként. Az általa alkalmazott munka- és vezetési módszereknek, a szociális-központú dolgozóösztönzésnek (munkáslakásokat, uszodát, üdülési lehetőséget, kultúrházat építtetett, illetve nyugdíj, baleset és betegsegélyező pénztárt biztosított a dolgozói számára), valamint a tudatos, egyetemi színvonalú szakember és utánpótlás nevelésre alapozott, az innováció-alapkutatás-termékfejlesztés-alkatrészelőállítás-végtermékgyártás-értékesítés szinergikus egységét megvalósító üzleti stratégiának köszönhetően a kis újpesti villamossági és izzógyár Tungsram néven modern, számos világszabadalommal rendelkező nagyvállalattá fejlődött. Topmenedzsersége mellett Aschner Lipót közéleti ember, és lokálpatrióta is volt. Mikor a gyára Újpestre költözött (1901) ízig-vérig újpesti lett, sőt 1907-ben már a városi tanács képviselője – 1925-ben az UTE elnöke – lett, és anyagilag is támogatta a gyárának és a gyár dolgozóinak otthont adó települést. Azonban a zsidó törvények idején szemére vetették, hogy éhbérért alkalmaz munkaerőt. Valójában azért vett föl állástalan keresztény dolgozókat szellemi munkakörökbe – ténylegesen nagyon alacsony fizetésért, hiszen érdemi munkát végezniük nem kellett – hogy minél kevesebb zsidónak minősülő szakembert kelljen elküldenie…

5. Oskar Schindler, szudétanémet származású üzletember (ma inkább – pejoratív értelemben… – a „vállalkozó” szót használnák rá), a Német Katonai Hírszerzés (Abwehr) kémje, a Német Nemzetiszocialista Munkapárt (NSDAP) tagja, 1939 októberében  Lengyelország német lerohanását követően vásárolta meg zománcozó üzemét Krakkóban, olyan zsidó befektetők tőkéjének bevonásával, akik a zsidótörvények miatt nem tarthattak maguknál nagyobb összeget és így próbálták meg vagyonukat „árja” ügyletekbe menekíteni, olyan gettólakó zsidó kényszermunkásokat alkalmazva, akik a zsidó törvények miatt messze a legolcsóbb munkaerőnek számítottak akkoriban. A karrakói gettó felszámolásakor Schindler nem levés kenőpénzzel, feketepiaci áruval, ajándékokkal elérte, hogy az ő munkásai külön táborban, a gyár területén lakhassanak, ahová engedélye nélkül náci fegyveresek nem léphettek be, nem verték és ölték meg a dolgozókat (senkit nem küldtek Auschwitzba), kétszer annyi élelmet kaptak, és egy titkos „kórházat” is fenntartsanak a betegek részére. Amikor a szovjet csapatok elérték Lengyelországot, Schindler gyárát is átköltöztették, de jó nemzetiszocialista kapcsolatainak köszönhetően nem messzebb, mint a Szudétavidékre, Brünnlitzbe. A költözéskor készült az 1098 nevet tartalmazó „Schindler listája”, amely azoknak az értékes és nélkülözhetetlen zsidó munkásoknak a nevét tartalmazta (az időseket 20 évvel fiatalabbként, a gyermekeket felnőttként tüntetve fel), akiket a biztos halál helyett magával menekíthetett az új gyárába, amely aztán egészen 1945. május 8-ig működött. Oskar Schindlert, egyetlen náci párttagként, Jeruzsálemben, a Sion hegyén temették el… 

6. Egyszer feltették a kérdést Csíkszentmihályi Mihálynak, hogy azok közül akikkel valaha találkozott ki volt a legboldogabb ember (akit leginkább átjárt a flow), a következőt válaszolta: "Nem tudom, mert azt látni nem lehet. De egyszer beszélgettem egy textilgyárossal. Több ezer ember dolgozott a gyárában, és a gyár köré felépült egy egész kis közösség, ott laktak a munkások. Aztán egyszer csak leégett a gyár. Szerencsére volt biztosítása, de ő a biztosítótól kapott pénzt főleg arra használta, hogy tovább fizesse a munkásait! Vagy két évig fizette őket, amíg újra felépítették a gyárat, és újraindult a termelés. Majdnem az összes megtakarítása és befektetése erre ment rá, de azt mondta: „Ők is dolgoztak nekem, most rajtam a sor, hogy én segítsek nekik.” Ha nagyon kellene valakit mondanom, nos, őt választanám."